2015. július 30., csütörtök

Sárkányos manikűr


Sziasztok!


Ma egy olyan manikűrt hoztam,amit korábban készítettem,de egyik kedvencem lett.
Azt már biztosan tudjátok,hogy nem vagyok nagy kék lakk kedvelő,de amikor megérkezett a nyomdapaletta,egyből egy kék manikűr jutott eszembe róla.És melyik lenne ez a paletta?

Egy blogposzt alapján tévedtem a Bundle monster hivatalos oldalára (csak ebay-ről vettem eddig  tőlük),megláttam a szuper xl nyomdapalettákat( számomra újak voltak,mert nem igazán nézem az xl palettákat),egy fél órát szöszöltem az oldalon,amikor megállapítottam,hogy kéne venni belőlük.Aztán felfedeztem,hogy nagy meglepetésemre az oldal szállít ide is,így azonnal elkezdtem a palettákat a kosárba pakolni.
Első körben egy nyomdapárna szettet és egy palettát vettem,majd második körben 2 palettát amiben benne volt ez,az Around the world-Shanghai summer.Bevallom féltem,hogy xl tuti nagy lesz a körmömre...Szerencsére kellemesen csalódtam,a minták közepesen nagyok,így elég jól kihasználhatóak számomra.
A lemez olyan mint a Moyou nyomdapaletta,ennek viszont kék a hátulja amin virít a Bundle monster felirat.
Ez a lemez ugye a kínai témát formálja meg,imádom a kínai témákat,szívesen készítek ilyen jellegű manikűröket.
A lemezen ahogy látjátok,középen egy nagy sárkány van,körben kissebb illetve kicsi minták,kínai nagyfal,egy házikó,origami stb.




Nekem először a sárkány mozgatta meg a fantáziám,amit próbáltam 4 részre bontani.A feje az,ami igazából nem tetszik,egy picit kellett volna rajta forgatnom.

Az alapszín egy csodás!!! kék lakk,Sinfulcolors-Endless blue,2 rétegben fed.
Ez a szín nagyon hajaz a Kiko-Blu elettrico lakkjára.Erre került egy réteg csillámos fedőlakk ami szintén Sinfulcolors,mégpedig a Hottie.





Majd óvatosan felkerültek a minták.
A hüvelykujjamra pár felhőt nyomdáztam,ezek a minták a sárgány körül megtalálhatóak.







Pár közeli kép




Ha felkelette az érdeklődéseteket ezek a nyomdapaletták érdemes körbenézni,legutóbb szuper akció is volt.Amióta én rendeltem a posta is olcsóbb lett (akkor 9 dollár volt),én két részre bontottam,mert féltem a vámtól,de szerencsére nem volt semmiféle gond.A csomag hamar megérkezett,kb. 2 hét volt,szuper bombabiztos csomagban :)


Felhasznált lakkok és kellékek

Orly-Bonder
Sinfulcolors-Endless blue 2 rétegben
Sinfulcolors-Hottie
Konad fehér nyomdázólakk
Kiko top coat





kedveled a kínai mintákat?




19 megjegyzés :

  1. Ez a két kék lakk valami elképesztően szép együtt! *-* A nyomdázás is nagyon jó lett - mint mindig :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,valóban nagyon szép árnyalat :)
      Szerintem legközelebb kenek rá egy réteg Fantasy fire-t,kíváncsi vagyok,mi sül ki belőle :)

      Törlés
  2. Szuper lett, mint mindig! :)
    Annyira nem vagyok oda a kínai mintákért, bár ez valószínűleg nem marad így örökké :)
    Szuper hogy hozzátok szállít a BM, amikor utoljára kószáltam az oldalukon, Magyarországra nem szállítottak... Mondjuk legalább ezen spórolok, a kis kerek lemezeikből is van olyan, amit még meg akarok rendelni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Hát,soha ne mondd,hogy soha :D
      Érdemes körbenézni,szerintem én is rendelek hamarosan újra :)

      Törlés
  3. Ezek a lakkok magukban is gyönyörűek, de ezzel a mintával *.* egyszerűen tökéletes.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper lett!! Kedvelem az ilyen elgondolást, milor egy nagy minta van több részre osztva. Ez a kék is csodás, tényleg tetszik annak is, aki nem annyira kék párti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Én is szeretem,amikor a mintát pár részre lehet bontani :)
      Én nem igazán vagyok kék párti,egyszer már írtam erről,de valóban ez olyan árnyalat,amit még nekem is tetszik :D

      Törlés
  5. Sárkáány!! Imádom! *-* Nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,örülök,hogy neked is tetszik :) Ma reggel beugrott,milyen lenne fekete holo alapon.Lehet meg is csinálom majd egyszer :)

      Törlés
    2. Igen a fekete mint opció nekem is beugrott- és hidd el baromi gyönyörű lenne. Bár lehet azért mondom,mert imádom a feketét ;) Plusz a denevéreket, sárkány figurákat is- sőt még a pókokat is,mint figurák (az igaziakat nem :D )
      Bevallom őszintén,nekem az a csipkés körmöd tetszett iszonyúan- azt úgy én is elfogadnám (:

      Törlés
    3. Nekem szinte minden második mani fekete lenne,pókos vagy halálfejes,vagy motoros,goth...De muszáj variálni a blogon :):)
      Csipkés...hmmmm... nem tudom melyikre gondolsz,most hírtelen nem ugrik be-viszont elég régen volt már csipkés a körmöm :)

      Törlés
  6. Wow, szinte mozog :) Nagyon jó lett!!

    VálaszTörlés
  7. Szupi ez a sárkány és az alapszín is. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommented.

Minden olyan komment megjelenik a moderálás után,ami nem sértő illetve építő jelleggel íródott.
Minden kommentre válaszolok-időmtől függően-ha esetleg személyes kérdésed lenne ne habozz felvenni velem a kapcsolatot!